Mit jelent a „felkészülés” egy műtétre várakozás során? Mi tartozhat a felkészítés feladatai közé? Egy Édesanyának mindenre kiterjed a figyelme – ha kórházba készül gyermekünk, akkor nem csak a gyógypuszis zsákot töltjük fel: informálódunk, tájékozódunk, vigasztalunk, új pizsamát vásárolunk, feltöltjük az apró jutalmak raktárát…és felkészítjük a környezetet is. Fontos, hogy a számunkra fontos közegekben ismerjék gyermekünk különleges élethelyzetét, fontos, hogy tudják mit kérdezzenek, mire vigyázzanak gyermekünkkel kapcsolatban.
A MénaMese a kislányom ovis csoportjának íródott. Hogy jól tudják őt segíteni, hogy jól kérdezhessenek – hogy a kislányom egy szívműtét után is izgatott várakozással vágyjon vissza az oviba, a társai közé. Hogy nekem, szülőként legalább ezen ne kelljen aggódnom…Aggódtam azért persze, de feleslegesen: a gyerekek – ahogy a kórházban is – varázslatosak, ahogy a Mesevilág is az volt. Nekünk szerencsénk volt, az óvónénik nyitottan és együttműködően álltak a kislányom betegségéhez – ez megerősített abban, hogy bátran kérjek Tőlük segítséget a felkészítés során is.
MénaMese
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyönyörű és bátor kislány, akit Ménának hívtak. Ména Tündérország egyik hercegnője volt és nagyon különleges körülmények között csöppent a családjába. Születésének napján éppen Tündérország ezeréves évfordulóját ünnepelték, és a birodalom királynője is tudomást szerzett Ména Hercegnő érkezéséről. Gondolt hát egyet és különlegessé varázsolta Ménát: varázserővel ruházta fel, melynek segítségével közvetíthette a tündérek szeretetét és gondoskodását a földi emberek felé. Egy apró lyukat varázsolt a szívébe, hogy azon áramolhasson a tiszta szeretet és gondoskodott róla, hogy a földi emberek mindegyikének jusson belőle, amennyire csak szüksége van. Ménán kívülről nem látszott semmi, és nem is érzett semmit különlegességéből, szülei pedig óvták Ména titkát – csak annyit mondtak neki: különlegesen működik a szíved. Ménának néha-néha el kellett mennie a tündérkirálynő segédjéhez, Taléria Nénihez, aki megvizsgálta egy apró varázspálcával a szívét, hogy jól működik-e a varázslat. Ména szeretett Taléria Nénihez járni, hiszen a varázspálca érintése szinte simogató volt, és persze jutalmat is kapott a búcsúzkodásnál.
Telt múlt az idő, Ména szépen cseperedett, folyatta a szeretetét a barátaira és a családjára, és persze a földi emberekre. Amint 3 éves lett, felvételt nyert a hercegek és hercegnők ovijába, ahova csupa különleges gyerek járt nap, mint nap. Úgy hívták ezt a varázslatos helyet, hogy Édenvarázs Óvoda: itt minden nap igazi mesevilág tárult a gyerekek elé. Csupa kedves és mosolygós óvónéni vigyázott a kis hercegekre és hercegnőkre, finomakat ettek és egész nap játszottak, sőt még egy varázsvonat is volt az óvoda kertjében, amelyre ha felültek, képzeletben elrepítette őket Tündérország vidámparkjába és erről még az óvónénik sem tudtak. Ők csak annyit láttak, hogy a kis hercegek és hercegnők játszanak a vonaton, de a varázsvilágot, amelybe a képzelet repített, csak ezek a különleges kis gyermekek láthatták.
Egy szép napon Ména éppen Taléria Néninél járt a szüleivel, amikor ijesztő hírt kaptak: a Ména szívén ejtett varázslatra egyre nagyobb szükség van, a belőle áradó szeretetből egyre több és több kell a földi embereknek és a varázs-lyuk, amin kiárad a szeretet, egyre csak nő. Taléria Néni arca borús volt, a Tündérkirálynő segédje aggódott: ha tovább nő a lyuk, akkor Ména nagyon el fog fáradni különleges feladatában és azt szerette volna, hogy Ména megőrizze különlegességét, de a szíve erős maradjon. Hiszen Ména babakorában kapta varázserejét, és a felnőtt tündérek felelőssége, hogy ez a varázserő helyesen működjön, Ména ugyanúgy tudjon tovább játszani, futni, trambulinozni és utazni a varázsvonaton, ahogy eddig. Ezért Taléria Néni megbeszélte Ména szüleivel, hogy jöjjenek el egy helyre, amit Gotti Kórháznak hívnak és egy varázspálca segítségével megállítják a lyuk növekedését. Ez azt jelentette, hogy Ména továbbra is ugyanolyan kedves és szép kislány marad, ugyanúgy árad majd belőle a szeretet, de továbbra sem fog észrevenni belőle semmit, csak egy pici csík fogja jelezni azt a helyet, ahol a varázspálca hozzáért a bőréhez.
Ména először nem értette a dolgot és megijedt, hiszen nem érzett fáradtságot – minek kellene akkor kórházba mennie? Szülei aggódva és könnyes szemmel mesélték el neki születésének történetét, meséltek neki varázsereje eredetéről, különleges feladatáról. Elmondták neki, hogy ő a legfontosabb számukra és Taléria Nénivel együtt nagyon fognak rá vigyázni, ahogyan eddig is. Ména aggódott: többé már nem lesz különleges? Édesanyja és édesapja megnyugtatta őt, elmondták neki, hogy különlegessége örökre megmarad: ha megérinti őt a varázspálca, akkor hosszú-hosszú élete lesz és végtelen szeretetet adhat a világnak. A különleges hercegnő megnyugodott és bátran várta, hogy meghívják a Gotti Kórházba.
És Ména elmesélte mindezt a hercegeknek és hercegnőknek az Édenvarázs Oviban. Először bizony ők is megijedtek és aggódtak Ménáért: mennyi ideig nem jön majd? A Varázspálca érintése fájni fog? Utána megnézhetjük majd a csíkot? Rengeteg kérdésük volt… Szerencsére Taléria Néni és Ména szülei az óvónéniket is beavatták a tervükbe, így a kis hercegek és hercegnők minden kérdésére tudtak válaszolni. Leültek az Édenvarázs Ovi varázs-szőnyegére az összes kis herceggel és hercegnővel együtt és az óvónénik elmesélték a gyerekeknek, hogy pár hétig nem fognak találkozni Ménával, de rajzokat küldhetnek Neki minden nap, és sokat gondolnak majd rá. Pici fájdalma lesz majd csupán, de olyan rövid ideig fog tartani, mint hogy kimondjuk: csiripula….És majd Ména eldönti, hogy megmutatja-e a csíkot vagy nem, de ha a hercegek és hercegnők kivárják, hogy Ména megbarátkozzon a varázspálca csíkjával, akkor biztosan magától is megmutatja majd. Az óvónénik megnyugtatták a kis hercegek és hercegnők csoportját és folytatódhatott a játék.
A mulatság során az egyik hercegnő, LuluNur, amikor Ména éppen a babaházzal játszott, titokban összehívta a többieket és azt mondta: Képzeljétek el, egy tervet eszeltem ki! Amíg Ména nem lesz velünk, addig minden nap meglátogathatnánk őt a varázsvonatunkon, csak jól meg kell szerveznünk a dolgot, hogy az óvónénik ne vegyék észre. Csapatokba osztjuk magunkat és minden nap mások utaznak Ménához a varázsvonaton, képzeletben…Minden nap más csapat vigyáz majd rá a Gotti Kórházban, minden nap más csapat használja a varázs-vonatot, hogy a képzelet szárnyán elrepülhessen Ménához. Viszünk neki majd rajzokat és édességet, apró ajándékokat. Az óvónénik szerencsére felnőttek – alig-alig működik már a képzeletük, talán nem is látják a varázsvonatot. Könnyen eltereljük a figyelmüket, majd mindig kérdezünk Tőlük valami jó unalmasat, mondjuk azt, hogy mi az a köztársaság vagy miért kell minden nap fogat mosni?
Így is lett…Ména a szüleivel együtt elment a Gotti Kórházba és nagyon hiányzott mindenkinek az Édenvarázs mesevilágában, a különleges kis hercegek és hercegnők nap, mint nap gondoltak rá. Ména pedig érezte ezt a szeretetet, képzeletben várta őket minden nap a varázsvonat állomásán és észre sem vette, hogy milyen hamar eltelt a kórházban töltött idő. Az Édenvarázs ovi különleges hercegei és hercegnői nagy szeretetettel fogadták őt, amikor visszatért és pár nap múltán visszaállt minden a régi kerékvágásba. A kis hercegek és hercegnők hamarosan már nem is gondoltak a nehéz napokra, csak annyira emlékeztek, hogy egyik különleges társuk, Ména hercegnő bátran legyőzött minden akadályt és megküzdött a szeretetért, most pedig ugyanúgy fut, játszik és trambulinozik, mint ők…A varázsvonat titkát továbbra is őrizték és ha bármelyik társuk segítségre vagy vigasztalásra szorult, akkor ez a csodacsapat együtt utazott hozzá a vonaton, természetesen Ménával együtt.
Ha nem hiszitek, járjatok utána! 😊
